Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 1974-ben az Egyesült Államokból indult kezdeményezés hatására nyilvánította november harmadik csütörtökét dohányfüstmentes nappá.
Magyarországon, az EMMI és a Nemzeti Egészségmegőrző Központ szervezésében meghirdetésre kerül, november 21-én a „Ne gyújts rá!" világnap. A dohányzás a leginkább megelőzhető halálok, ennek ellenére évente 7 millió ember haláláért felelős. A dohányzók átlagosan 14 évvel korábban halnak meg, mint a nem dohányzók! Emellett nagyobb valószínűséggel szenvednek a káros egészségügyi következményektől is, mint a szív‐ és érrendszeri, a légzőszervi és a daganatos megbetegedések.
Csatlakozzunk közösen a kezdeményezéshez! A „Ne gyújts rá!" kihívás az első tudatos lépés megtételéhez szükséges motivációt hivatott megerősíteni minden érintettben. Ha már elszánták magukat, akkor a leszokás folyamatában tanácsadással, biztatással és egy erre a célra kifejlesztett applikációval tudunk segítséget nyújtani („Gond? Egy szál se!"). Ez az ingyenesen letölthető alkalmazás segít a füstmentes időszak figyelemmel kísérésében és az ezzel járó pozitívumokról (pl.: mennyi pénzt takarított meg, mennyit javult az egészségi állapota) ad visszajelzést. Az applikációval részleteseben is megismerkedhet a „Gond egy szál se" elnevezésű mellékletben. Első lépésként arra kérjük Önöket, hogy fogadják el a kihívást és tudatosítsák magukban az első olyan napot, amikor már nem gyújtanak rá. Legyen 2019. november 21. „Az első nap"!
Az első lépés kiegészítéseként érdemes felmérni, a függőségének mértékét. Ezt a következő linken lévő rövid teszt kitöltésével teheti meg:
https://www.leteszemacigit.hu/merje-meg-nikotinfuggeset.html
Mi történik, ha nem gyújt rá?
20 perc - Vérnyomása és pulzusa újra a normális tartományba kerül.
8 óra - Vérében az oxigénszint normalizálódik.
24 óra - A szénmonoxid kiürül a szervezetéből. Tüdeje elkezdi eltakarítani a nyálkát és a más visszamaradó égési termékeket.
48 óra - Szervezetében nincs már nikotin. Jobban érzi az ízeket és az illatokat.
72 óra - Könnyebben lélegzik. Hörgői megnyugszanak, energikusabb lesz.
2-12 hét múlva - Egész testében gyorsul a vérkeringés, így a séta vagy a futás is könnyebben megy majd.
3-9 hónap múlva - Tüdeje 10 százalékkal hatékonyabban dolgozik.
1 év múlva - 25 százalékkal csökkent a szívroham lehetősége!
Kiegészítésként néhány hasznos link és telefonszám, ahol videókat, tájékoztatókat, segítséget találhatnak:
https://www.leteszemacigit.hu/
https://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/
https://therealcost.betobaccofree.hhs.gov/
https://www.youtube.com/watch?v=EmzJrHraayA
https://www.youtube.com/watch?v=9kKN8_aa38A
06‐80‐200‐493
06‐80‐44‐20‐44
Bízunk benne, hogy Önök is elfogadják a kihívást!
Tisztelt Pácienseink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) applikáció egyelőre kizárólag rendőri intézkedések esetében váltja ki a fizikai személyazonosító igazolványokat, más ügyintézés esetében, így egészségügyi szolgáltatás igénybevételénél még nem használható, és az infrastrukturális feltételei sem biztosítottak. Ezért kérjük Önöket, hogy továbbra is hozzák magukkal fizikai okmányaikat (a személyi igazolványt, lakcímkártyát és a TAJ-kártyát) annak érdekében, hogy Rendelőintézetünk ellátását igénybe tudják venni.