Rendkívül kedvezőek az elmúlt bő fél év tapasztalatai a Szent Margit Rendelőintézet laboratóriumaiban – derül ki a dolgozók beszámolói, valamint a páciens visszajelzések alapján.
2019. májusától előjegyzés alapján várjuk pácienseinket a Vörösvári úti és a Csobánka téri szakrendelőben 6:30 és 10:00 között. A korábban tapasztalt több órás várakozást az időpont kérési rendszer kiszámíthatóvá tette, ráadásul csupán 2-3 munkanapos előjegyzéssel dolgozik a Rendelőintézet call centere, amely hétköznapokon 7:00 és 15:30 között érhető el a +36 21 383 22 29-es telefonszámon.
Az intézmény laboratóriumi szolgáltatását 2019. október 14-e óta a Corden International Magyarország Kft. látja el, az általuk üzemeltetett informatikai háttér pedig lehetővé teszi, hogy a laborkémiai, vagyis a vérvétel során keletkező leletekről Ön és – igény esetén – háziorvosa is e-mailben kapjon tájékoztatást. Ehhez a jövőben az adatvédelmi jogszabályok értelmében egyetlen nyilatkozatot kell kitölteni a betegnek, ezt követően a leletek, eredmények automatikusan érkeznek majd a megadott e-mail címre.
A tenyésztésre leadott mikrobiológiai minták (pl. vizelet, széklet, stb.) leadását továbbra is időpontkérés nélkül biztosítjuk a páciensek számára hétfőtől péntekig 9:00 és 11:00 között. Ezekhez a tenyésztésekhez a mikrobiológiai labor jelenleg egy másik szoftvert használ, ezért azok egyelőre nyomtatott formában vehetők át a Vörösvári úti szakrendelőben a leletkiadás rendjében. Kényelmi szolgáltatásaink bővítése érdekében már elindítottuk azt az informatikai háttérfejlesztést, amely révén hamarosan elérhetők lesznek online formában is a mikrobiológiai leletek.
Bizonyára sokan hallottak már az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről, vagyis az EESZT-ről, amely az orvosok számára elérhető online rendszer és többek között a leletek nyilvántartására szolgál. Az EESZT-hez van hozzáférése az Ön orvosának is, így a vérvétel és a mikrobiológiai tenyésztés leletei is megtekintheti elektronikusan.
Havonta több kérdés is érkezik hozzánk a sürgősségi vérvételekkel kapcsolatban. Rendelőintézetünk laboratóriuma továbbra sem végez ilyen típusú vérvételt, azonban háziorvosának módjában áll elvégezni ezt a vérvételt és kérvényezni a leletezést, de szükség esetén fekvőbeteg ellátó intézménybe vagy sürgősségi osztályra is utalhatja a páciensét.
Tisztelt Pácienseink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Csobánka téri szakrendelőben megkezdődtek a mellékhelyiségek felújítási munkálatai.
A felújítási munkálatok miatt a földszinten található páciens mellékhelyiségek 2025. március 3. – április 4. között használaton kívül lesznek.
Ezen időtartam alatt előreláthatólag az I. emeleti nő (52.), valamint a férfi (55.) mellékhelyiség lesz elérhető, melyeket lifttel is meg lehet közelíteni.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!