A hagyományoknak megfelelően szeptember 14-én tartotta meg a Szent Margit Rendelőintézet a XVI. Óbudai Orvosnapot és az Egészségügyi Szakdolgozók XII. Tudományos Napját, amelyet a Semmelweis Egyetem és az ÁEEK is akkreditált továbbképzésként tart nyilván.
Az idei évben a minimális invazív eljárások kerültek a tudományos nap fókuszába, a résztvevők a változó műtéti útvonalakról, valamint a szakdolgozói ellátásban megjelenő új területekről hallgathattak előadásokat. A két szekcióban szó volt többek között a kolo-rektális sebészeti megoldásokról, az urológia és ortopédia területén alkalmazott műtéti technikákról, valamint a minimálisan invazív szívműtétekről is.
A kongresszust Dr. Budai András, a Szent Margit Rendelőintézet ügyvezető igazgatója nyitotta meg hivatalosan, a résztvevőket, valamint az előadókat pedig Dr. Thomka György főorvos köszöntötte, aki a színvonalas szakmai nap programját szervezte meg.
Tisztelt Pácienseink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) applikáció egyelőre kizárólag rendőri intézkedések esetében váltja ki a fizikai személyazonosító igazolványokat, más ügyintézés esetében, így egészségügyi szolgáltatás igénybevételénél még nem használható, és az infrastrukturális feltételei sem biztosítottak. Ezért kérjük Önöket, hogy továbbra is hozzák magukkal fizikai okmányaikat (a személyi igazolványt, lakcímkártyát és a TAJ-kártyát) annak érdekében, hogy Rendelőintézetünk ellátását igénybe tudják venni.