Új orvos-igazgató a Szent Margit Rendelőintézetben


Dr. Petrik Róbert - orvos-igazgatóÚj orvos-igazgató a Szent Margit Rendelőintézetben

Az orvosi tevékenységet december elejétől új orvos-igazgató irányítja. Dr. Petrik Róbert urológus szakorvos, emellett egészségügyi szakmenedzseri másoddiplomával rendelkezik.

 

– Először is engedje meg, hogy gratuláljak orvos-igazgatóvá történő kinevezéséhez.

Mennyivel bővülnek a feladatai ebben a pozícióban a korábbiakhoz képest? Bírja majd energiával?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni, főleg a terhelés mértékét illetően.

Az alap orvosi tevékenységemet természeten folytatom, az új beosztásom mellette, plusz feladatként fog jelentkezni. A rendelőintézetünkben, az Urológiai Szakrendelésen az urológiai szakellátás teljes spektrumát képesek vagyunk ellátni, szerencsére igen korszerű műszerezettséggel. Ami az új feladatkörömet illeti, újabb és újabb szervezési és adminisztratív feladatok jelentenek folyamatos kihívást.

A szakrendelések eddigi munkaprofilja mind mennyiségileg, mind minőségileg folyamatosan bővül az új feladatoknak megfelelően. Igyekszünk minél szélesebb palettát biztosítani a kerületi lakosok gyógyítása érdekében.

- Mikor találkozott először az orvoslás csodás világával? Hogyan emlékszik vissza az egyetemi éveire?

Először gimnazista koromban egy hónapon keresztül dolgoztam nyáron egy egészségügyi intézményben, komoly segédápolói minőségben. Ez a tevékenység lehetőséget adott bepillantani egy egészségügyi intézmény életébe, felkeltette azóta sem szűnő ilyen irányú érdeklődésemet Az egyetem mellett a harmadik évtől kezdődően folyamatosan dolgoztam. Ezt fontosnak tartottam. Első munkám éppen a Szent Margit Kórház sebészetéhez kötött, mint ápoló. Ez nagyon jó iskola volt, ahol kitűnő embereket ismerhettem meg – néhány közülük a mai napig is kollégám.

 -A diploma megszerzése után miként alakult a pályája?

A MÁV Kórház sebészeti osztályán kaptam állást, majd egy év elteltével az urológiai osztályra kértem át magam, miután ez a szakterület mindig is érdekelt. Húsz évig dolgoztam a MÁV Kórházban ezen a szakterületen.

- Részt vett az egynapos sebészeti pályázat megalkotásában, ez mellett az urológiai egynapos sebészeti tevékenység felelős vezetője. Milyen sikereket ért el ezen a területen, mire emlékszik legszívesebben?

Ezt a kérdést árnyalnom kell. Nem személyes sikerekről van szó, hanem a kiváló egynapos sebészeti team sikereiről, melynek én is részese lehetek, és ezt megtiszteltetésnek érzem. Ritkán tapasztalható emberi és szakmai kvalitásokkal rendelkező csapatról van ugyanis szó.

A napi gyógyító munka adta feladatok mellett próbálok minél nagyobb gondot fordítani a továbbképzésekre. Rendszeres helyi és országos, és időnként nemzetközi tudományos előadásokon, kongresszusokon történő részvétellel igyekszem a szakma vérkeringésébe bekapcsolódni.

-A magyar urológusok 70 %-a 50 évnél idősebb. Lehet, hogy néhány éven belül nem lesz urológus.

Ön szerint mit lehetne tenni, hogy ne legyen hiány ebben a szakmában?

Az elmúlt 15-20 évben az urológus szakma alapjaiban változott, és még érdekesebb, vonzóbb orvosi szakterületté vált. Remélhetőleg ez garantálhatja a szakorvosjelölt-utánpótlást. Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy viszonylag kevés fiatal van ebben a szakmában, az egy országos jelenség része, nem pedig az urológia sajátja.

- Milyen üzenetet közvetítene a rendelőintézetbe betérő páciensek felé, milyen életmódbeli tanácsokat adna?

Sok olyan fórum van, ahol üzleti érdekektől mentesen kaphatnak életmódbeli tanácsot az emberek. Azt gondolom, hogy az ideális életminőség elérése, illetve megőrzése érdekében észre kell venni, hogy mikor van itt a változtatás ideje, akár fizikai, akár lelki téren. Vannak megterhelő, kimerítő időszakok, éppen ezért hasznos, ha odafigyelünk az egészséges táplálkozásra Az egészségmegőrzésnek általános tanácsai vannak, mint pl. a rendszeres sok mozgás, a helyes táplálkozás.

A gyógyítás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre, amelyet rendszeres szűrővizsgálatokkal is segítünk.

Amely a konkrét ellátást illeti, amit én kérek a betegektől az a türelem, mert kevesen vagyunk, a betegek száma pedig folyamatosan nő, ezért az előjegyzési várakozási idő bizonyos időszakokban megnyúlhat.

- Mi lehet a titka annak, hogy az egyik közösségi oldalon írják Önről, „Dr. Petrik Róbert a MÁV Kórházban nagyon jó!”

 Nem tudhatom, hogy ezt miért írták a betegek, de ezzel nagyon nagy megtiszteltetés ért. Szerintem az a lényeg, hogy az orvos adja meg a tiszteletet a betegnek, a szakmának és a kollégáknak, akkor is, ha ez néha esetleg nehezebben megy. Elejétől fogva gyógyításom középpontjában az egész ember állt és áll. Meggyőződésem, hogy a betegségek hátterében gyakran a szervezet egészét (túl) terhelő folyamatos stressz bújik meg. Ezek a helyzetek hosszabb távon olyan testi, lelki egyensúlyvesztést eredményezhetnek, amelyek gyengítik az immunrendszert, és ez által kiszolgáltatottabbá teszik a szervezetet a különböző betegségekkel szemben.

 -Jut még egyáltalán hobbira ideje?

Mostanában egyre kevésbé, főleg a testmozgást kell újra rendszeresen beiktatnom a napirendembe. Egyéb hobbira sajnos kevés idő marad.