Lélek és Halál

Részletek
Utolsó frissítés: 2011. október 21. péntek, 09:50
  • Nyomtatás

„LÉLEK ÉS HALÁL”   AZ ÓBUDAI  SAN MARCO SZABADEGYETEMEN

Ahogyan a rendezvény mottója is utal rá, lélek és halál lesz a fő témája e pódiumbeszélgetésnek. A szervezők a programok kiválasztásánál mindig változatosságra törekszenek. A szabadegyetem sikerét, szakmai elismertségét fémjelzi, hogy az előadásokból a Püski Kiadó új könyvsorozatot indított útjára tavaly júniusban, az Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötettel, ÉRTETEK címmel. A sorozat tervezésekor egy tiszta, átgondolt koncepciót valósítottak meg. Szenzációs olvasnivaló a könyv szakembereknek, laikusoknak egyaránt. Ismét örömteli hírrel tudunk szolgálni: az érdeklődők az első sorozat második kötetét is kezükbe vehetik.

Mint ismeretes, a görög mitológiában a kegyes halál az istenek legbecsesebb ajándékai közé tartozott. Zeusz, elégedettsége jeléül, ezzel jutalmazta vendéglátóit, Philemont és Baucist. A zsidó-keresztény kultúrában a méltó halál ősképe fokozatosan megfakult. A halál kísérőjévé a sötétség, a rettenet társult. A végítélet harsonái távoliak az időben, s ki állhat meg tisztán, félelem nélkül az ítélőszék előtt? A felvilágosodás a végső, pisla reményt is kioltotta. A bizonyosság helyébe a kétely lépett, a hit trónusára a ráció telepedett. A modernitásban a halált súlyosabb tabuk övezték, mint bármikor korábban. Tömegcikké vált. Hová tűnt a saját halál igénye, melynek elvesztésén Rilke kesergett? Véle – írta – a saját élet igénye foszlott semmivé. Mintha bármi máshoz több közünk lenne, mint a halálunkhoz Korábban tudták (vagy talán sejtették) – írja Rilke –, hogy az ember magában hordja a halálát, legbelül, mint gyümölcsben a mag. C. G. Jung szerint: A halált úgy ismerjük, mint ami egyáltalán a vég. Ez az a pont, amely sokszor még befejezése előtt lezárja a mondatot, és utána már csak másokban marad valami emlékezet vagy utóhatás.

Az Óbudai San Marco Szabadegyetem januári előadásának kísérő rendezvényeként levetítik Jelenczki István Haláljog című dokumentumfilmjének második részét.  Az Óbudai Kulturális Központ színháztermében az érdeklődők találkozhatnak és véleményüket kifejthetik az eutanázia témában. Jelenczki István filmrendezővel, Dr. Vezsenyi Károly aneszteziológussal, Dr. Sándor Judit jogász -bioetikussal, Dr. Pintér Endre sebészprofesszor közreműködésével beszélnek a témáról. A beszélgetést Radnóti László újságíró vezeti.

Jelenczki István képzőművészként és filmrendezőként vallja, hogy halálkultúránk – amely valaha oly szoros kötődésben állt az isteni és világi hatalmakkal, és természetes módon helyezte elmúlásunk tényét a kozmosz körforgásába – hiányzik újkori életünkből, csakúgy, ahogyan mai életünkből hiányzik létezésünk.

A film a születéstől a haldoklásig tartó élettani folyamatban bekövetkezett, visszafordíthatatlanul halálos betegségek egy-egy példaértékű helyzetét elemzi az eutanázia tükrében. A film kísérlet arra, hogy több megközelítési pontból próbálja bemutatni azt a kritikus helyzetet, amely az aktív és passzív eutanázia jogi, orvos-etika elmélete, valamint a mindennapi orvosi gyakorlat ellentéte között feszül. Szakértők sora mutatja be, hogy a saját szakterületén milyen helyzetekben találkozik a kérdéssel, hogyan ad rá választ. Így például dr. Papp Lajos szívsebész professzor mondja el véleményét a szívműtét során – óhatatlanul bekövetkező – élet-halál határhelyzetekről. Vezsenyi Károly altatóorvos megrázó képsorok előtt mély őszinteséggel beszél a felelősség kérdéséről – csupán ízelítőül a téma sokoldalú körüljárásából. Istenné kéne lennie, élet és halál urává, ő azonban ezt nem tanulta az orvosi egyetemen. „Nincs életkultúránk – mondja szelíden –, talán ezért nincs halálkultúránk sem.” Szókratész, a bölcs sem jutott ennél messzebbre. „Élni tudni nem más, mint halni tudni.” Mikor rendelkezhetünk életünkkel, halálunkkal? A film közel tíz éve készült, de a kérdés napjainkban is fontos. Aktualitás mindenki számára. Minden érdeklődőt várnak a San Marco Szabadegyetem szervezői.

A film a 25. Magyar filmszemlén a zsűri rendezői különdíját nyerte el.

Vörös Éva