Bioetika az egészségügyben

Részletek
Utolsó frissítés: 2012. január 03. kedd, 10:16
  • Nyomtatás

Bioetika az egészségügyben

Az orvosi tevékenységek finanszírozás szempontjából pontrendszerbe vannak sorolva. A gyógyításnak költségvetési korlátai vannak. A szükséges sokszor eltér a lehetségestől. Hogyan éli ezt meg az esküjében és az etikában hívő orvos?

–  Ez ma az egyik legnehezebb orvosetikai dilemma. A hagyományos orvos-beteg viszonyt az jellemezte — s ezt sírjuk vissza mindannyian —, hogy az orvos mindent megtehet a betegért, amit szakmailag szükségesnek és lehetségesnek vél, a beteg pedig el is várja, hogy mindent kapjon meg, ami az állapotában valamiféle haszonnal kecsegtet. A modern medicina azonban — egyre drágább volta miatt — költséghatékonyságra kell, hogy törekedjen. Egyre kevésbé tartható az az elv, hogy mindenki kapjon meg mindent, ami számára akár csak csekély mértékben is, de hasznos, s egyre inkább az az elv kerül előtérbe, hogy azokat a beavatkozásokat kell támogatni, melyek kedvező költség/haszon aránnyal rendelkeznek, vagyis az adott pénzből a lehető legtöbb hasznot, például egészségnyereséget produkálnak. A költségtudatosság a hagyományos orvosi etikától idegen, s még ma is nagyon nehezen tudjuk elfogadni, akár orvosként, akár betegként ezt a szemléletet, noha naponta megtapasztaljuk ennek érvényesülését.

A drága vizsgálati módszerekhez nagyon nehéz hozzájutni, sokszor hónapokat kell várni. A drága gyógyszerek viszont azonnal hozzáférhetőek. Lehet, hogy mára felváltotta a "Legfőbb érték az ember" elvet a "Legfőbb érték a pénz"?

– A „legfőbb érték az ember” kifejezés a medicinában továbbra is érvényes maradt, bár inkább  ennek hagyományos megfogalmazására szoktak hivatkozni, ami úgy szól: „ A beteg érdeke legyen a legfőbb törvény!”  Míg azonban a hagyományos medicinában, a fenti mondatban szereplő „beteg” szó az egyedi beteget jelentette, akivel az orvos éppen találkozott, ma egyre inkább az összes beteget jelenti. Vagyis azért kell a betegek kezelése során költségszempontokat is figyelembe venni, hogy minél több betegnek jusson megfelelő színvonalú kezelés. A régi filozófia tehát az volt, hogy néhány betegnek mindent, ami lehetséges, míg a mai talán az, hogy minél több betegnek legalább egy tisztességes minimumot biztosítani kell, ahol nem a minimumon, hanem a tisztességesen van a hangsúly.  Ez komoly szemléleti változás

Ön szerint hogyan nézne ki a bioetikának tökéletesen megfelelő egészségügy?

– A tökéletesség számomra maximalista kívánság. Ahogyan Bruno Bettelheim írta, ne akarjunk tökéletes szülők lenni, hanem reálisabb, ha elég jó szülők akarunk lenni, ez sem könnyű. Hasonlóképpen, reálisabb cél, ha elég jól működő egészségügyi rendszert, s elég jól funkcionáló bioetikát csinálunk. A bioetika mindig kritikus, igyekszik az egészségügyi rendszert betegközpontúvá tenni, s az ehhez szükséges fogalmi apparátust megteremteni. A bioetika már eddig is nagy szerepet játszott a hagyományos, paternalisztikus orvos–beteg viszony helyességének megkérdőjelezésében, egy egyenrangúbb, az orvos és a beteg egyenjogúságán alapuló modell kialakításában, s a betegjogok megfogalmazásában.

Mit kellene tenni ennek elérésére?

- A bioetika még fiatal tudomány, s mint minden fiatalnak, támogatásra van szüksége. Magam azt gondolom, hogy a bioetikai kutatások nagyon fontosak, mert mindannyian vagy potenciálisan, vagy aktuálisan betegek vagyunk, s így a bioetika mindannyiunkat érintő, alapvető kérdésekkel foglalkozik.

Vajon orvosok és politikusok hogyan mérik az élet értékét? Például ha az óraátállítással megspórolunk több millió forintot, de abban az időben többen halnak meg az utakon balesetben, akkor mi az a mérték, amikor azt mondják, hogy már nem éri meg?

– Azt gondolom, hogy az életnek valóban értéke van, de nincs pénzben kifejezhető ára, s az ilyen vizsgálatok tévútra vezethetnek. Ezért inkább azok a költség-hatékonyság vizsgálatok az elfogadhatók, amikor nem árazzuk be az élet értékét, hanem alternatívák által létrehozott egészségnyereségeket hasonlítunk össze. Véleményem szerint ez etikailag jóval védhetőbb megközelítés, mint azok a költség-haszonelemzések, melyek az emberi élet pénzbeli értékét próbálják megállapítani. A medicinában az ilyen közgazdasági megközelítés csak nagyon sok korláttal alkalmazható.

Vörös Éva