Amikor a kevés több


„Amikor a kevés több"

Beszélgetés Dr. Gulyás Miklós sebész főorvossal a Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. sebészeti osztályvezető főorvosával

Főorvos úr! Az egynapos sebészet újabb, immáron második évének végén csupa jó hírről számolhatunk be. Kedvelt szolgáltatásról van szó. Egyre több beteg veszi igénybe ezt a lehetőséget.
Az eddig elvégzett közel 2000 műtét során csak 1 esetben volt szükség háttér intézmény segítségét igénybe venni. Minek köszönhető ez a kedvező kép?

- Igen gondosan válogatjuk meg betegeinket, akik nagyon alapos és kiterjedt műtét előtti kivizsgáláson esnek át, természetesen ambulánsan. De a legfontosabb, hogy kiváló szakmai kollektíva dolgozik a műtőnkben. Igazi csapatmunka folyik a gyógyítás érdekében. Fontosnak tartom az emberbarát környezetet, a korszerű, magas színvonalú betegellátást. A gyakorlati tapasztalat korszerű vizsgálati eszközökkel és módszerekkel párosulva lehetővé teszi, hogy a páciens rövid időn belül „elégedetten távozzon." Úgy gondolom, egy nyitott, demokratikus társadalomban csakis az egyenlő jogokon és kötelezettségeken alapuló partneri viszony lehet az orvos illetve a szakszemélyzet és beteg közötti kapcsolat alapja.

Bővült-e a kezdetek óta a szolgáltatások köre?

Nem csak a szolgáltatás minősége javult köszönhetően az újabb klimatizált kórterem és ágyszám bővítésnek, hanem a szakmai műtéti paletta is szélesedett. Jelentős lépés a szemészet bekapcsolódása a műtői tevékenységbe. Nagy gyakorlattal rendelkező kollégák gyógyítják a szürke hályogot, korszerű technikával végzett szemlencse beültetéssel. Érvényes biztosítással rendelkezők részére a beavatkozás térítésmentes.

Melyek azok a problémák, amivel felkeresik Önt a páciensek?

- A problémák lehető legszélesebb körével találkozunk munkatársaimmal nap, mint nap. Ezek az egészségügyi gondok nem különböznek a korábbi több napos ellátással kezelt esetektől. bár, kevesebb betegséget lehet az egynaposban ellátni, mint kórházban. Mégis ami közös bennük, hogy természetes emberi igényként a betegek minél kevesebb időt szeretnének távol lenni meg szokott környezetüktől, szeretteiktől. Minden tevékenység mozgatórugója az otthon. Sokszor a szeretetteljes otthoni légkőr gyorsabb gyógyuláshoz vezet, mint a „kórházi" környezet. Hiszen egy egészségügyi miliő bármennyire is higiénikus, biztonságos, az otthon melegét semmi sem pótolhatja. Bíztatnám betegeinket, keressenek bizalommal, és ha orvosilag indokolt, mindenképpen az egynapos sebészetet fogom javasolni részükre.

Előző beszélgetésünkben szó volt a műtétet követő otthoni ápolás gondos megszervezéséről. Akkor nem beszéltük meg részletesen ezt a fontos témát. A szervezés kinek a feladata és ez hogyan valósul meg a gyakorlatban? Milyen visszajelzések érkeznek az otthoni ápolás eredményéről?

- Mindig az operáló orvos kötelessége a beteg és hozzátartozójának felvilágosítása a műtét utáni közvetlen és távolabbi teendőkről. A beteg és orvosa állandó telefon kapcsolatban áll egymással, így bármilyen probléma azonnal megbeszélhető. Természetesen a műtétet követő kontroll vizsgálatok is a személyes kapcsolattartás fontos tényezői.
Az orvos mellett, a kórtermi tartózkodás alatt az ápoló személyzet is pontos felvilágosítást ad bármilyen kérdés is merül fel a betegekben. Úgy érzem, ez a kapcsolat jól működik és kellő biztonságérzetet ad a betegnek.

Az egészségügyre jutó egyre szűkösebb források hogyan hatnak ki az Ön és munkatársai munkájára?

- Szerencsére az egynapos beavatkozások finanszírozása eddig még nem szenvedett csorbát. Igaz, nem minden beavatkozást térítenek valós értéken, de az egészségügyért felelős személyek is látják, hogy ez a tevékenység hasznos, költség hatékony, és persze a betegnek kedvező. Jól működő, egynapos sebészeti „műhelyek" bizonyos betegségek orvoslásában teljesen kiválthatják a kórházi ellátást, racionálisabban és gazdaságosabban működhetnek, ahogy ezt a tényt más, fejlettebb egészségüggyel működő országokban már régen felismerték.

Volt-e olyan emlékezetes története, ami saját munkájához kapcsolódott?

- Minden egyes sebészeti beavatkozás emlékezetes számomra, hiszen emberi fájdalmakról, emberi sorsokról van szó. Ahogy a jó pap is holtig tanul, úgy ez a mi hivatásunkra is elmondható. Minden beavatkozás más. Nagy figyelmet és koncentrációt igényel. Amire ennyire odafigyelünk, az megmarad az emlékezetünkben. Nem szeretnék egyetlen esetet sem kiemelni, de biztosíthatok mindenkit, hogy a sikeres beavatkozások sokáig jóleső érzéssel megmaradnak bennünk. Jó érzés a szenvedőkön segíteni. Tudjuk azt, hogy külön világ minden ember, ami összeköti az embereket, az, az emberség.
Aki képes a betegeit udvariasan meghallgatni, bölcsen dönteni mindig, kedvességgel, szép szavakkal, mások arcára mosolyt kicsalni, vigasztalni, a betegséggel küzdőket, nyilván hatékony a gyógyító tevékenységében.