Az óbudai járóbeteg ellátás története
- Részletek
- Utolsó frissítés: 2011. augusztus 15. hétfő, 06:35
- Írta: Administrator
- Találatok: 3310
-
-
1897 előtt Óbudán intézményesített járóbeteg ellátásról nincs tudomásunk.
1897 november elsején nyitották meg és fogadott először beteget a Szent Margit Kórház. A fekvőbeteg osztályok ambulanciái járóbetegeket is elláttak. A kórház sürgősségi betegellátást biztosított. A belgyógyászati osztály vezetője, egyben a kórház igazgatója Irsay Arthur a hazai gégészet egyik úttörője. A sebészeti osztályt Prochnov József, míg a szülészet-nőgyógyászatot a Semmelweis életmű elismertetéséért sokat és eredményesen fáradozó Dirner Gusztáv vezette. A kisded osztály Bud György irányítása mellett működött.
1899 januárjától a kórházi ambulanciákon kívül járó-beteg ellátás
Indult szemészeti, orr- fül-gégészeti és ideggyógyászati betegek részére, amelyek kialakítását, bővítését az tette szükségessé, hogy Óbuda lakossága jelentősen nőtt (1900-ban 32.500 fő volt).
Az ellátás fokozatosan terjedt ki más szakterületekre.1918-ban tüdőbeteg, 1936-ban Bőr és Nemibeteg, 1940-ben Onkológiai Gondozó nyílt meg. A Mentálhigiéniai- Idegbeteg Gondozó csak 1953-ban alakult.
A járó-beteg ellátás intézményesítése az 1930-as évek közepére tehető. 1936-ban nyílt meg az önálló rendelőintézet a Pacsirtamező utca 44-48 sz. házban. Kezdetben öt, majd fokozatosan kilenc szakterületen folyt a gyógyítás. A szakrendelések helyenként kezdetleges vagy éppen nyomorúságos körülmények között működtek és ez a helyzet csak lassan javult. Itt kapott először rendelési lehetőséget a fogászat. Az épület földszintjén a háborút követően „diszpécser" szolgálat működött, több kerület sürgősségi betegellátásának irányítására.
Óbuda lakossága a háborús ostrom alatt 15.000 fővel csökkent (1940-ben 64.500, 1946-ban 50.000 fő volt). Koncentrációs táborokban, „málenkij robotban", szovjet hadifogságban haltak meg. Sokan öngyilkosok lettek. Több százan az ostrom alatti harcokban vesztették életüket és sokan végleg, vagy átmenetileg elhagyták Óbudát.
A Pacsirtamező utcai rendelőintézetet a háború alatt és még utána is dr. Fellner Ferenc vezette. Fokozatosan bővítette, korszerűsítette az intézményt. Közvetlenül a háború után külföldi segítséget is kapott. Visszaemlékezők szerint Fellner Ferenc nem felelt meg az akkori idők politikai "kívánalmainak". 1952-ben elbocsájtották. Dr. Sass Jenőt nevezték ki utódjául. Belgyógyász szakképzettségű "harcos" baloldali beállítottságú ember volt. 1956-ban az ellenforradalom oldalára állt. Néhány hónapon át nem is dolgozott.
Új, korszerű rendelőintézet létesítésének igénye már 1952-ben megfogalmazódott. Az akkori politikai vezetés Óbudát a főváros egyik újjászervezett, iparosított, szocialista kerületévé kívánta formálni és mindezt jelentős átépítéssel, modernizálással. Erre egyébként szükségszerűen is sort kellett keríteni. Óbuda átépítése már az 1930-as évek elején téma volt és erre „magas szinten" döntés született. Végrehajtására a háború miatt nem került sor. Óbuda hosszú ostroma alatt (hathetes idő) a lakóházak 3%-a megsemm1isült, 20%-a vált életveszélyessé, 70%-a pedig nagy részben sérült. A lakásállomány 65%-a a háború után szoba-konyhás volt és mindössze 7% volt 3, vagy annál több szobás. A fürdőszoba ellátottság 27%(!) volt. A lakosság létszáma az 1950-es évek második felében elérte a 78.000 főt.
A legfontosabb feladatok egyikének az egészségügyi ellátás fejlesztését tartották. Új rendelőintézetet kellett építeni. A tervek után határozat született. Az építés költségeit a főváros, a társadalombiztosító és a kerületi tanács biztosította.
3.5 millió forintot szántak erre a célra. Az új épület helyét hosszasan vitatták. A választás végül a Vörösvári út, Emese (ma Váradi utca) és Körte utcák határolta szabad területre esett. Nem véletlenül. A kijelölt helytől nyugatra a téglagyári munkáslakások („cegaj"), a nyitott cserépszárítók bontása már közel befejeződött. Az utolsó viskókat 1961-ben „dózerolták" le. A Vörösvári úti földszintes, zömmel vályogházak bontása is megkezdődött. A terület építészeti fontosságát fokozta, hogy az Emese és Föld utcák között tervezett un. kísérleti lakótelep felépítése már közel befejeződött (1959-ben vált teljessé). Nem volt elhanyagolható szempont, hogy a közelben (Vörösvári út-Bécsi út találkozásánál) alakították ki az észak irányú (pilisi falvak felé) autóbusz pályaudvart. Az új rendelőintézet feladata volt a pilisi falvak betegeinek ellátása is.
1954 őszén kezdték el a földmunkálatokat. Fekete István és Tomkai Kálmán építészek tervei alapján dolgoztak. Utólagos beszámolóik tanulságosak, az akkori időkre jellemzőek.
Ezt írták: „A rendelőintézet bizonyos fokig helyettesíti a kórházat azzal a különbséggel, hogy a kórházban a beteg ágyhoz kötött, a rendelőintézeti beteg vizsgálata, kezelése pedig forgalmi úton bonyolódik le. Ez megköveteli, hogy a rendelőintézeten belül az egymást kiegészítő részlegek olyan csoportosításban kerüljenek elhelyezésre, hogy a járóbeteg a legkevesebb forgalmi út igénybevételével jusson el a betegsége megállapítására, illetőleg ellenőrzésére és kezelésére fenntartott helyiségekbe..." Az építkezést az ÉM 45 sz. Építőipari Vállalata végezte. „... A munka megkezdésekor (1955 őszén) nagyon lelkes gárda volt együtt. Nagy kedvvel dolgoztak, akkor még naivul azt hittek, hogy ők is fejezik be majd a munkát. Sajnos nem így történt. Három év alatt - átcsoportosítás következtében - az építésvezetőt hatszor, a művezetőt is több ízben cserélték ki. Volt olyan időszak, amikor egyetlen instruktorral 42 tanuló dolgozott az épületen. Kellő tapasztalat és irányítás hiányában végzett munkájuk hibáit alig, vagy egyáltalán nem lehetett kijavítani... Az építkezésnél sok olyan hiba történt, ami a már vázolt gyakorlat egyenes következménye volt..." (Magyar Építőipar folyóirat 1958 5. sz. u.e. 196o 3. sz.)
Az intézmény 4 év alatt elkészült és a történtek ellenére imponáló volt. A váróhelyiségek oszlopait és falait borító színes, mázas kerámia csempéit Romhányban és a Zsolnay Porcelángyárban készítették. A kovácsoltvas díszítő elemeket Biber Károly mester alkotta. 1960-ban készült el Simó Ágoston kerámiaművész „Murália" c. alkotása a váróban.
1959-ben állították fel Mészáros Mihály „Fekvő nő" című szobrát az intézet előtt.
1959. május elsején az épületet egy napra megnyitották. Megtekintés, ismerkedés és propaganda céljából. A belső kialakítással ekkora még nem készültek el. Visszaemlékezők szerint sokan tekintették meg a már felépült, de még befejezetlen épületet. Sötétedés után valamennyi külső-belső fényforrást bekapcsolták és a már lebontott házak romjai, a rendezetlen útviszonyok között a kimagasló piros téglás épület valódi „csodapalotának" látszott. A látvány hatásos volt. A megjelentek közül sokan az örömtől, a meglepetéstől, a látványtól, az élménytől könnyeztek, sírtak. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy az ott megjelentek, az ott lakók tudták, hogy a bontások következtében rövidesen el kell hagyniuk több száz éves otthonukat.
1958-ban kezdődött a Vörösvári úti házak sorozatos bontása, amely közel másfél évig tartott. Ez idő alatt az út mindkét oldala és a környező utcák közel valamennyi háza a Flórián térig és a Filatorigátig emlékké vált.
Az új rendelőintézet 1959. szeptember l5.-én fogadott először beteget. Kezdetben kilenc szakterületen, 389 óraszámban: 14 körzetorvos, 3 sebész, 2 nőgyógyász, 2 belgyógyász, 4 reuma szakorvos, továbbá 2 ortopéd, 3 szemész, 2 orr- fül-gégész és 1 urológus rendelése nyílt meg. Kisebb ambuláns műtéteket már akkor végeztek. Az összes beteg 19.6%-a volt vidéki.
Dr. Sass Jenő 1959-1969 között vezette az intézetet. Belgyógyászként pártfeladatul kapta az igazgatói megbízatást a főváros legújabb és legszebb egészségügyi intézményében, amelyet bel és külföldi vendégek, látogatók részére állandóan „bemutathatónak" kellett tartania. Megfelelt ennek a feladatnak. Visszaemlékezők szerint Sass Jenő otthonának tekintette a rendelőintézetet. Rendszeresen késő estig figyelte és ellenőrizte a betegforgalmat és a munkát. Többször az éjszakát is itt töltötte! Szigorú, de humánus embernek bizonyult, aki a betegek panaszait, véleményeit ugyanúgy figyelembe vette, mint a dolgozókét. Az intézet munkájának korai elismertsége kétségtelenül nevéhez fűződik. Nyugdíjazását követően dr. Láng János vette át a helyét. Előbb a Margit Korház sebész-adjunktusa volt, majd 1969-1975 között vezette az intézményt. Munkáját személyi ellentétek, széthúzás nehezítette. Szerencsétlen sorsú ember volt. Élete öngyilkossággal ért vége.
Láng Jánost dr. Kőváry Aladár követte. Mindössze egy évig irányította az intézményt. Kardiológusként került Óbudára az Alkotás utcai Kórházból, amelynek igazgatójával „nézeteltérése" támadt. Nem gondolta, hogy röviddel ide jövetele után egykori igazgatója, Balassa Sándor veszi át a Margit Kórház vezetését. Balassa nehéz, személyi ellentétekkel, nézeteltérésekkel, mondvacsinált kifogásokkal és kritikával terhelt, diktatórikus időszakot valósított meg. Kőváry egy év után el is hagyta a rendelőintézetet. A szentendrei rendelőnek lett igazgatója.
Kőváry Aladárt 1976-ban dr. Markovits György, a Margit Kórház akkori sebész adjunktusa váltotta. Kinevezését részben pártfeladatként kapta azzal az ígérettel, hogy az akkor már kidolgozott és bevezetés előtt álló egészségügyi integráció vezetője lesz. Így is történt. A Margit Kórház igazgatója, majd főigazgatójaként „vezényelte" a kerületi egészségügyi integrációt. Klinikai tapasztalattal, a gyógyító munkában gyakorlott, vezetési elveiben liberális, rendszerető egyéniségként 1991-ig (kényszernyugdíjazásáig) volt az összevont kerületi ellátás vezetője. Ezalatt kialakította az egységes kórház-rendelőintézet alapellátás szintű orvos-szakdolgozó gárdát. Az egészségügyi integráció (1978-1994 között) kiállta az idők próbáját. Biztosította a kerület betegeinek színvonalas ellátását. Ennél jobb, előre mutató egészségügyi koncepciót sem előtte, sem azóta kidolgozni nem tudtak.
Erre az időre esett az új békásmegyeri városrész kialakítása (1975-1984), majd azt követően a Kaszás dűlői lakásépítési program megvalósítása (1980-1984). Mindez együtt járt az alapellátási létesítmények ütemes kiépítésével.
Ennek eredményeként 1986-ban megnyílt a Békásmegyer-Csobánka téri II. Rendelőintézet.
Dr. Tatár Albert 1978-1991 között vezette a rendelőintézetet. Tüdőgyógyász szakorvosként került Óbudára, ahol hamarosan a „hegyvidék" körzetorvosaként vált ismertté és elismertté. Mint igazgató kulturált, udvarias, kompromisszumkész, humánus vezetési stílust valósított meg. Az itt dolgozó orvosok kinevezésüket szakmai munkájuk elismerésének vették. A válogatási lehetőséget Tatár Albert ki is használta. Rövid idő alatt elismert szakember-gárdát alakított ki. Kitűnő szervező képességét és mentalitását későbbi beosztásában - Kerületi Egészségügyi Szolgálat orvos szakértőjeként – elismeréssel hasznosította.
1991-2oo4 között dr. Vereb Katalin az intézmény vezetője. A János Kórház egykori szemész másod-főorvosa itteni munkájával hamar igazolta, hogy a fárasztó, felelősségteljes járóbeteg ellátás sok vonatkozásban nehezebb, megterhelőbb, mint a kórházi munka. Igazgatása alatt nyugalom, béke, magas színvonalú, kiegyensúlyozott munka és légkör jellemezte az intézetet. Példás taktikával a betegeket és a dolgozókat egyaránt képviselő, kulturált vezetési gyakorlattal, szerénységgel széles körben váltott ki megbecsülést és tiszteletet.
Működésének ideje alatt a kerületi betegellátás addig zárt egysége fokozatosan bomlott. 1992-ben az egészségügyi reform során új finanszírozási rendszer lépett életbe, amely az addig működő integráció fokozatos megszűnéséhez vezetett. Előbb a háziorvosok kaptak „önállóságot", új elszámolási rendszert, majd a rendelőintézetek kerültek előtérbe.
A Margit Kórház (42 év után, 1991-ben kapta vissza a „Szent" előnevet) új vezetősége nem tekintette „szívügyének" sem az alap, sem a járóbeteg ellátás anyagi, személyi szükségleteinek kielégítését. A kórház működését részesítették előnybe és ezt a gyakorlatot különösen az alapellátás sínylette meg. A háziorvosi rendelők között egyre nagyobb volt a különbség. amelyik teljesen lepusztult, néhány kétségbeejtő állapotba került. Több hónapos egyeztetés/egyezkedés után az önkormányzat 1993 nyarán vette át az alapellátást. Eredményesen. Néhány hónap múlva a Bécsi úti rendelő új helyet kapott a Vályog utcában és más rendelők felújítása, korszerűsítése is megkezdődött. A mindezzel járó új és új feladatot Tarlós István polgármester „égisze" alatt Csire János vállalta és végezte. A mérnök képzettségű alpolgármester „beásta" magát az egészségügyi rendszerbe és ért el mindmáig meghatározó eredményeket. Megszervezte a Kerületi Egészségügyi Szolgálatot, a sürgősségi betegellátást, a családorvosi ügyeleti szolgálatot. Körzetmódosítások és új munkaszerződések eredményeztek stabil helyzetet.
A szakrendelő állapota, a munkakörülmények tovább romlottak. 2003. január 13.-án dr. Badacsonyi Szabolcs (az Egészségügyi Bizottság elnöke) és dr. Pető György alpolgármester előterjesztést tettek az önkormányzat képviselőtestületének. Ebben szó szerint olvasható: „1994-1998 közötti a Szent Margit Kórház működésének fenntartása érdekében elkezdte a szakrendelő visszafejlesztését. 1998 után tovább fokozódott a szakrendelők leépítése, szakrendelések szűntek meg, illetve olyan szakrendelések váltak egyműszakossá, mint a sebészet és a röntgen. A laboratóriumot beköltöztették a kórház központi laboratóriumába. Mindez az ellátás színvonalának jelentős romlását eredményezte."
Az önkormányzat már 2ool szeptemberében javasolta a szakrendelő átvételét.
„Az akkor kialakult döntően politikai vita megakadályozta, hogy érdemi döntés születhessen ebben a kérdésben. Az azóta eltelt időszakban lényeges változás nem következett be. A Szent Margit Kórház a szorító gazdasági feltételekre hivatkozva nem hajtott végre számottevő fejlesztést a két szakrendelőben." ...
Az előterjesztés hatására úgy döntött az önkormányzat képviselőtestülete, hogy a járóbeteg ellátást saját hatáskörébe veszi át. Ez meg is történt.
Az előre nem betervezett, jelentős anyagi befektetést igénylő feladatok, kötelezettségek teljesítésére az önkormányzatnak nem volt elegendő fedezete. Az állami/fővárosi támogatás fokozatosan csökkent, közel megszűnt. Mindez arra kényszerítette Bús Balázs polgármestert és az önkormányzatot, hogy Közhasznú Társaság létrehozásával biztosítsa a működést.
Ügyvezető igazgatónak dr. Regős János sebésztanárt, az akkor megszűnt Csepeli Kórház igazgatóját nevezték ki, orvosigazgatónak pedig dr. Várszegi József ideggyógyász főorvost, a Zalaegerszegi Kórház egykori vezetőjét. Elsősorban a Vörösvári úti, kevésbé a Csobánka téri rendelőintézetek munkakörülményeit sikerült javítani. Személyi változások történtek az orvoskarban; többen elhagyták az intézetet. Fokozatosan javult a dolgozók „hangulata". Lassan oldódott az „átállás" miatti bizonytalanság, elégedetlenség. Idő kellett az új helyzet elfogadásához. Ebben az időben az egészségügyet legfelső szinten olyan radikális, elsietett, át nem gondolt intézkedések érték, amelyek utólag is bizonyították az önkormányzati döntés helyességét.
2007 elején dr. Regős János a főváros egyik kerületének alpolgármestere lett. Az intézetet elhagyta. Rövid vezetésének nagy érdeme, hogy 35 év után újraindította az egykori Óbudai Orvosnapokat. Dr. Várszegi József vette át az intézmény ügyvezető igazgatói feladatait, az orvosigazgatói kinevezést pedig dr. Thomka György sebész főorvos nyerte el.
Működésük eddigi ideje alatt a tárgyi feltételek, a személyi és szakmai színvonal látványosan javultak. Dr. Várszegi József igazi egészségügyi menedzser, dr. Thomka György pedig a „rutin" munkában egészíti ki a vezetést. A szakmai munka mellett eredményesen működik az intézmény Tudományos Bizottsága. Rendszeresen működik/ülésezik az Óbudai Orvosklub, amely a Semmelweis Orvosegyetem „munkahelyen kívüli" továbbképző állomása. Évenként megrendezésre kerül az Óbudai Orvosnap. Külön kiemelendő az országban feltehetően páratlan, havonkénti nyilvános előadás-sorozat a San Marco Alapítvány által támogatott, de az intézmény által szervezett San Marco Szabadegyetem. 2007 óta rendszeresen tartanak magas színvonalú ismeretterjesztő előadásokat, országosan elismert szakemberek részvételével.
2009 július elsején az intézet Árpádházi Szent Margit nevét vette fel. Azóta Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. néven működik, 23 szakterületen, 1375 óraszámmal (háromszorosa az 1959-esnek). 2007 óta dr. Gulyás Miklós főorvos vezetésével egynapos sebészetet végeznek rutinszerűen. 2009 szeptemberéig az elvégzett sebészeti, ortopédiai, plasztikai, szemészeti, orr- fül-gégészeti, urológiai műtétek száma meghaladta a kétezret.
Az összefoglaló nem lenne teljes a mindenkori vezető asszisztensek nevének említése nélkül. A békés, nyugalmas, empátiát, megértő szellemiséget biztosító, elősegítő munkájuk nélkül egészségügyi intézmény jól nem működhet.
Az 1960-as évek elejétől Szabadi Renéné látta el ezt a szerepet, majd őt követően sorjában: Marx Miklósné, Szabó Gyuláné, Kőháziné Nyikes Mária. A Szent Margit Rendelőintézet ápolási igazgatója 2004 óta Szente Zsuzsanna. Nagy érdeme, hogy szakmai, szervezési-irányítási munkája mellett gondot fordít a tudományos munkára, szakképzésre. A Tudományos Bizottság tagjaként továbbképzéseket, tudományos ülések előadóit szervezi úgy az Orvos és Szakdolgozói napon, mint az Orvosklubban. Mindez alkalmanként kreditpontot is biztosít a részvevők számára. Az egészségügyi integráció időszakában dr. Gálszécsy Andrásné ápolási igazgató kiemelkedő szaktudással, kultúrával és példás szerénységgel vigyázta a rendelőintézetek szakdolgozóinak emberségét, szakmai munkáját. A jelzett időben személye meghatározó jelentőségű volt.
Hiányos lenne a tanulmány, ha megfeledkezne azokról a gyári, üzemi betegellátó intézményekről és rendelőikről, amelyek Óbuda iparosodásával párhuzamosan alakultak ki a XIX., de főleg a XX. században. Elsősorban említendő a Hajógyár rendelője, ahol a II. Világháború után fekvőbetegeket is elláttak (évtizedeken át dr. Sándor Jenő vezette), ugyanígy a Gázgyári rendelő (dr. Görgényi Alajossal). Ugyancsak járóbetegeket gyógyítottak a Goldberger gyár (dr. Perlaky Árpád), a Magyar Mechanikai Mérőműszerek Gyára (dr. Bonyár Győzővel), a Magyar Selyemipari Vállalat rendelőjében, továbbá a Dohánygyárban és – többek között – a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban is. Ezek mára fokozatosan elsorvadtak.
Összefoglalva:
Óbudán 110 éves a járóbeteg ellátás. 50 éves a mai nevén Szent Margit Rendelőintézet, Óbuda-Békásmegyer járóbeteg ellátásának központja. Változatos, tanulságos múltjával, napjaink minden nehézsége ellenére, az átlag szakmai és szellemi színvonal feletti munkájával a lakosság döntő többségének elismerését, megelégedését nyerte el.
{pgslideshow id=9|width=640|height=480|delay=3000|image=L|pgslink=1}